Kezdő ÍRÓTANFOLYAM | Veszprém, január 18-20.


VESZPRÉM, KATEDRA Nyelviskola.
Még 3 fő jelentkezését tudjuk fogadni.


Három nap alatt megtanítjuk Önt írni? Jókaiként, Gárdonyiként távozhat majd a tanfolyamról? Szó sincs róla. Sem fotóssá, sem szakáccsá, sem agrármérnökké nem lesz Ön három nap alatt. Íróvá sem. Ám, ha az írást komolyan gondolja, ne sajnálja e három napra az idejét és a forintjait! Többet nyerhet ugyanis, mint gondolná!


A bátrabb jelentkezők beküldhetik versüket, novellájukat, regényük egy részletét, hogy azt előzetesen megvizsgálhassuk - aztán a tanfolyamon hozzácsapjuk személyre szabott intelmeinket, szakmai javaslatainkat. Nyugi, írásának élveboncolását eddig minden résztvevőnk túlélte.


Közel négyszáz hallgatót köszönthettünk eddig. Tanfolyamunkat ajánljuk: kezdő íróknak, fiataloknak és időseknek, tétovázóknak, az első sikereken, netán kudarcokon átesetteknek, gyerekkönyvben, ismeretterjesztő kiadványban vagy épp regényben gondolkodóknak. Alkotni vágyóknak.


A tanfolyamot eddig minden alkalommal megtartottuk - és ezután is megtartjuk.


Mit adunk?

Piaci ismereteket
Eligazítunk: kontextusba helyezzük az irodalmi piacot, kiadóstul, nagykerestül, szerzői jutalékostul. Mint végzett hallgatónk, Ön magabiztosan tárgyalhat majd kiadókkal, hiszen átlátja a piac felépítését, szereplőit, érdekszféráit. Látni fogja, hogyan, mennyiből, miféle konstrukciókban és mennyi idő alatt válhat könyvvé a regénye. Valóságos képet kap a könyvek háttérvilágáról a multis fogyástól a közkönyvtáraknak történő beszállításig.

Alkotói módszertant
Nekivághat persze az írásnak saját elképzelése szerint. Hiheti: le kell ülni, és írni kell. Ám mi van, ha az írás mégis bírhat módszerrel – valami olyasmivel, ami tervszerűséget, rendezettséget ad az alkotói folyamat mellé. Hisszük, hogy korunkban sokat segít, ha a szerző az írást is projektszemlélettel közelíti. Ha Ön Hűbelebalázsnak nem cimborája, kedvelni fogja e téren megfogalmazott gyakorlati tanácsainkat!

Írói ismereteket
Ön azt is hiheti, hogy a jó írás pusztán tehetség kérdése. Mi nem így hisszük. Igenis meg kell ismernie a párbeszédírás, a cselekményvezetés, a címadás, a karakterépítés, a mondatalkotás alapvető szabályait! Tisztában kell lennie a műfaji követelményekkel - mert bizony tévúton jár, ha úgy gondolja, nincsenek kötelező szakmai-irodalmi elvárások. Vannak, és ezeket szívesen megosztjuk Önnel.

Inspirációt
Tucatnyi alkotó egy helyen – olyanok, akikben buzog az írhatnék. Már csak miattuk is megéri eljönnie. Új barátságok, lelkes írói csoportok kísérik tanfolyamainkat. Túl az előadón épp eleget tanul majd a többiek észrevételeiből, kérdéseiből. Oldott a légkör, nevetünk eleget.


Jelentkezés

Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot! Az űrlap beérkezése után munkatársnőnk telefonon megkeresi Önt, és visszaigazolja a jelentkezést. A telefonos egyeztetés után emailt küldünk Önnek, benne a díjbekérővel, a számlaszámmal - külföldi utalás esetén az IBAN és SWIFT kódokkal. Kérjük, jelentkezése után 5 munkanapon belül utalja át számlánkra a tanfolyam díját, hogy a jelentkezése érvényes legyen! Fontos: a létszám korlátozottsága miatt a résztvevők sorrendjét nem a jelentkezés, hanem a beérkezett tanfolyami díjak alapján állítjuk össze.

Időpont:
   
Név:
 
Cím:
 
Cég (ha cég a költségviselő):
 
Cég címe:
 
Telefonszám:
 
Email cím:
 
Kor:
 
Amit szívesen írna:
 
Speciális kérés :
Megjegyzés: